Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosa
Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosa
Tisztelt Országgyűlési Biztosok!
Ismételten kérem, hogy az országgyűlési biztosok avatkozzanak be a Kánya-hegyi
e r d é s z e t i , nem katonai, közúti forgalomtól elzárt, de jogerős építési és hasznáaltbvételi engedély nélkül épült, a Nemzeti Közlekedési Hivatal által is inkább csak „létesítmény”-ként említett objektum kapcsán a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központnál, mint másodfokú hatóságnál 04.4./1282/1/2007. számon folyó közigazgatási ügybe, illetve vizsgálja meg azt, hozzon állásfoglalást.
Ebben az ügyben, egyáltalán a tárgyi létesítménnyel kapcsolatban a Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosa még nem hozott határozatot, az ügyet nem vizsgálata.
Az út építési, valamint használatbavételi engedélyek ellen benyújtott fellebbezéseimet az első majd másodfokú hatását a szokásos általa vélelmezett nem ügyféli jogi státuszomra való hivatkozással utasította vissza.
A fellebbezésemet érdemi vizsgálatát elutasító államigazgatási határozat ellen fellebbezést nyújtottam be, de ezt a másodfokú erdészeti hatóság visszautasította.
Nyomatékosan és utoljára felhívom az Állampolgári Jogok Biztosának figyelmét arra, hogy a mostani ügy alapproblémája is az alapvető alkotmányos jogaim elvonása, bár ebben az esetben egyenlőre a B-A-Z Megyei Bíróságnál még élhettem hatékony jogorvoslattal, mivel az hatályon kívül helyezte a fellebbezésemet elutasító határozatot.
Az erdészeti hatóság azonban ezt a jogerős bírósági ítéletet nem hajtotta végre, ezért különösen indokolt az országgyűlési biztosok fellépése az ügyben, tekintettel az állampolgári jogok olyan korlátozására, amely korlátozások ellen a sértett állampolgárok nem tudnak hatékonyan fellépni, továbbá tekintettel azokra a természeti károkra, melyek a jogerős építési és használatbavételi engedélyek nélkül épült út okoz.
Tisztelettel: Perlaki Tamás