|
Szekeres Imre a Népszabadság online változatában válaszolt az olvasók kérdéseire, melyek között több vonatkozott a Tubes radarra, valamint a Kánya-hegyen megépült ismeretlen rendeltetésű katonai tornyokra. Mindkét témára vonatkozó miniszteri válaszra szeretnénk közzé tenni egy-egy állásfoglalást. Elsőnek a kánya-hegyi témában adjuk közre a katonai torony építése során HM által okkupált erdő egyik tulajdonosának
Kánya-hegy 7 1/2
(Tekintettel Szekeres Imre súlyosan hamis tényközlésére 7. részben ígért folytatás a következő 8. részben,
fogjuk közölni. )
Szekeres miniszter úr vagy befejezett tényként kezeli vágyait, vagy, amit jó ideje gyanítok, a hadsereget érintő kérdésekben ö, illetve a mindenkori honvédelmi miniszter a polgári bíróságok főparancsnoka!
Szekeres Imre honvédelmi miniszter a Népszabadság online (NOL) fórumán a Kánya-hegyen épült katonai torony építési ügyéről a következőt nyilatkozta: „Bíróság döntött arról, hogy a Kánya-hegyi építkezés törvényes és szabályos volt. Üdvözlettel Szekeres Imre”
E kijelentéssel csak az probléma, hogy az első olyan bírósági eljárás, melynek tárgya a kánya-hegyi torony építési ügye még folyamatban van, ítéletet még nem hoztak, a következő tárgyalás június 5-én lesz a Fővárosi Bíróságon. Szekeres Imre miniszter úr az ügy alpereseként talán már tud valamit, amit én, mint felperes még nem.
|