|
Miután a Budapesti Katonai Ügyészség egyik katonai ügyésze először elismerte, hogy a Kánya-hegyen a katonai torony úgy épült meg, hogy az építési engedélyt csak az építkezés befejezése után több mint két évvel jogerősítették – és minután mindent titkosítottak -, egy másik katonai ügyész felülbírálta a korábbi álláspontot, és a jogerősítést az építkezés előtti időpontra visszadátumozta (véleménye szintjén, határozatot most sem hozott). Célja ezzel nyilvánvalóan az volt, hogy a polgári – nem katonai - ügyész elvi óvását ne követhesse kényszerű módon egy szankcionáló ügyészi óvás, mely eljárás esetleg már a felelősök megnevezését is maga után vonhatta volna.
|